Alapítványunkról

Az AHA! azért jött létre, mert szeretnénk minden érdeklődő szülő számára elérhetővé tenni a babahordozást, anyagi helyzettől függetlenül. Küldetésünk a helyes hordozás népszerűsítése ismeretterjesztéssel, oktatással, eszközadományokkal és tartós eszközbérlettel. Alapítványunk székhelye Kulcson van,  jelenleg Dunaújvárosban és vonzáskörzetében (elsősorban Kulcs, Adony, Rácalmás, Nagyvenyim, Mezőfalva, Baracs, Kisapostag) később egyre nagyobb területen szeretnénk ezt megvalósítani. 

Tanácsadóink

Horváth Zsuzsanna

édesanya, babahordozási tanácsadó, Aktívmami-edző, LoveYourBelly tréner, ex-rajztanár, az AHA! kuratóriumának vezetője

A kislányomat, Bogit két hetes korától négy és fél éves koráig hordoztam. Illetve nem csak én, hanem apa is, tesó is, mama is, egyszer még a dédi is kipróbálta, milyen a hordozás. Ezek után mások sem úszták meg: 2016 óta Dunaújvárosban, Rácalmáson és Dunaföldváron igyekszem a hordozást és a hordozott babával való mozgást népszerűsíteni, mindhárom helyen nagyon klassz aktív hordozós közösség alakul.

Gyere, ha szeretnéd megtudni, milyen könnyű és egyszerű a hordozás!

Gyere közénk, ha arra vágysz, hogy szabadon mozoghass, anélkül, hogy bárki azt nézné, hogy nézel ki, mit veszel fel, vagy hogy épp milyen napod van, és mennyit bírsz, ne adj isten milyen anyuka vagy!

Gyere, sportoljunk együtt, hiszen ha Te jól vagy, akkor a gyermeked is jól van! És persze az sem mindegy, hogy Neki milyen példát mutatsz.

Bőhmné Dániel Alexandra

csecsemő- és kisgyermeknevelő, babahordozási tanácsadó, két gyermekes édesanya, az AHA! kuratóriumának tagja

A főiskolát az első terhességem alatt illetve szülés után végeztem el. Itt rengeteg kötődő nevelés párti anyukával ismerkedtem meg, tőlük hallottam először részletesebben a hordozásról. Onnantól pedig, hogy az egyik csoporttársam megjelent a néhány hetes, hordozókendőben békésen alvó kisbabájával az egyik előadáson, biztos voltam benne, hogy én is szeretném majd hordozni a gyermekemet. Így is történt és születésüktől kezdve életvitelszerűen hordozom mindkét gyermekemet, ami azóta szerelemmé nőtte ki magát.

Nem indult zökkenőmentesen az utunk, így tudom, milyen nehéz kezdő édesanyaként eligazodni a rengeteg eszköz és ajánlás között.
Többek között ezért is döntöttem úgy, hogy elvégzek egy hordozási tanácsadó tanfolyamot.
Mivel a szülés előtt is gyermekekkel, családokkal foglalkoztam, így nem áll távol tőlem ez a terület.

Menyhárt Mónika

babahordozási tanácsadó, négy gyermekes édesanya, az AHA! kuratóriumának tagja

Móni már nem aktív tanácsadóként, jelenleg az AHA! kuratóriumában dolgozik. 
  • +36 30 3306306
  • monika.menyhart@yahoo.com

Palczer-Aschenbrenner Eti

babahordozási tanácsadó, két gyermekes édesanya, a szövött kendők szakértője, az AHA! önkéntes tagja

Két gyermekes édesanya vagyok, és azt hiszem, bátran mondhatom, hogy a kezdeti „én ezt sohase fogom megtanulni” hozzáállás után a legmélyebb mocsarat is megjártam. A nagyobbat csak elől mertem hordozni, először egy rugalmas Close Caboo kendőben, majd csatosban. A kendő kötözgetése megrémített, azt gondoltam, ez nekem úgyse menne. A másik félelmem a hátratétel volt. Aztán a második gyerkőcnél már tudatosan készültem rá, hogy igenis legyőzöm az ellenérzésemet. Ebben a helyi óvoda is sokat segített (teher alatt nő a pálma mottóval), mert a nagy csoportját 12 meredek lépcsőfokon keresztül lehet csak megközelíteni és nincs babakocsinak út kialakítva. Tehát a feladat adott volt, valahogy el kellett juttatnom a nagyobbat oviba, és ebben határtalan szabadságot és kényelmet adott a hordozás. Szeretném minél több édesanyával megismertetni ezt a lehetőséget, utat, és átadni az évek alatt megszerzett tapasztalataimat. Ráadásul a hordozós közösséghez tartozni jó! Gyere és tapasztald meg Te is!

 

Pap Babett

babahordozási tanácsadó, három gyermekes édesanya, az AHA! önkéntes tagja

Sziasztok, Pap Babett vagyok, 3 gyermekes család anya. 2017-ben kezdtem a hordozást a kisfiammal Ádámmal. 2019-ben megszületett a nagy lányom Lilien. Ekkor elsajátítottam a tandem hordozást is. 2022-ben pedig megszületett a legkisebb lányom Elena és itt dőlt el, hogy a hordozás nekem nem csak egy segédeszköz, hanem a hivatásom is. Célom, hogy másoknak is megkönnyíthessem egy picit a mindennapjait.

Kérdéssel, tanáccsal keressetek bizalommal!